Guns N' Roses
Guns N' Roses
Menü
 
Óra és naptár
 
Children Of Bodom
 
Korn
 
Ennyien voltatok:D
Indulás: 2006-12-15
 
Játékok
 
Történet

Abban az időszakban amikor a popzenét ellepték a dance és disco előadók, jelentkezett egy együttes mely igazi kemény rockzenét akart játszani, a Guns N' Roses. A Fegyverek és Rózsák két Los Angelesbeli bandából, a Hollywood Rose és az L.A. Guns-ból jött létre. A tagok útjai már ezt megelőzően is számtalanszor keresztezték egymást. Mi hozta össze a fiúkat? Slash (a Húgyos) szerint: "A banda minden tagjának megvan a maga rázós storyja, én azt hiszem éppen ezért passzolunk ilyen jól össze."  A banda zenében és viselkedésben is az agresszivitást a keménységet és az extravaganciát képviselte. Első daluk a Sweet Child O' Mine nem hozta meg a várt sikert, annak ellenére, hogy a blues alapú zene előadásában Slash és Stradlin gitárriffjei úgy felegettek egymással mint azt az Aerosmith vagy a Rolling Stones fénykorában hallottuk. Valójában már ebben a számban benne volt mindaz ami a banda erénye és ami a jó, kemény rockzenéhez kell. Ennek ellenére a Geffen cégnél készült első albumuk az Appetite For Destruction jóformán visszhangtalan maradt és nem fogyott, amíg az MTV (nem a magyar televízió) műsorára nem tűzte egy klippjüket. Ezt követően az album a toplista első helyére tornászta fel magát, és a koncertekre elkezdett tódulni a nép. A sikert kiaknázandó 88-ban kiadták következő korongjukat a GN'R Lies-t ami szintén siker lett. Olyannyira az, hogy a Guns a szupersztárok soraiba emelkedett általa. 1990-ben kezdek dolgozni az új album anyagán, amikor is megváltak Adlertől (kábítószerezés miatt lett munkaképtelen) és helyére Moatt Sorum került a Cult-ból. A felvételek alatt csatlakozott az együtteshez egy billentyűs: Dizzy Reed. Mire befejzték a felvételeket, kiderült, hogy az egy albumból kettő lett. 1991-ben jelent meg a kettős korong: Use Your Illusion. Ezeken a lemezeken sokkal összetettebb zene hallható, olyan számok melyekben az együttes felhasználja a billentyűs adta lehetőségeket, a fúvósokat és a háttér kórust. A számok nagy része balladisztikus jegyeket hordoz magán, miközben megmarad az igazi blues alapoknál. És természetesen bekövetkezett a banális fordulat: a siker csúcsán Stradlin kivált az együttesből, amely ezáltal elvesztette legjobb dalszerzőjét. Ennek ellenére a zenekar tovább dolgozott és 93-ban megjelent a Spaghetti Incident című lemez. Ezen a korongon azonban már gyökeresen más a zene jellege: punk elemek kerülnek előtérbe. A kritika langyosan fogadta, a rajongók fanyalogva. Nem csoda hát, hogy 1994-ben felröppent a pletyka miszerint megszűnik Guns. Nos a megszűnést nem jelentették be de évekig nem lehetett hallani a bandáról, csupán tagjai egyéni próbálkazásairól. Slash létrehozta a Slash's Slakepit formációt és megjelentette a It's Five O'Clock Somewhwre című LP-t, ami után 96-ban hivatalosan is kilépett a Guns N' Roses-ból. Végül 1999-ben hosszú idő után megjelent a Guns első új nótája a Oh My God, ami az End Of Days című Schwarzenegger film betétdala. Ezt gyorsan követte a dupla koncertlemez, a Live Era 87-93, ami viszont csak retrospektív kiadás. Az igazi visszatérés tehát még mindig várat magára.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Névnap

 
Guns N' Roses
 
Szavazás
Milyen az oldal?

Nagyon jó.
Jó.
Jobb, mint amikor legutobb néztem.
Elmegy.
Rossz.
Nagyon rossz.
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazz!!
(Ha elkészült a COB.)
Mi legyen még az oldalon?

Cradle Of Filth
Metallica
Within Temptation
Tarja Turunen
AC/DC
Nightwish
Dimmu Borgir
Ensiferum
Rammstein
Apocalyptica
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!